Soproni Szakképzési Centrum Porpáczy Aladár Szakképző Iskolája, Kollégiuma és ÁMK-ja

Képzések


Eseménylista » Munkatalálkozó Schiffdorfban

Munkatalálkozó Schiffdorfban

2011. 10. 21. | 2011-2012 tanév eseménye | írta: Kalocsa Ibolya

2011. október 11-én elutaztunk új projektünk első találkozójára Németországba. Iskolánkból hatan, Wellner Andrea igazgatónő, Piskoltiné Magyar Marianna és Kalocsa Ibolya tanárnők valamint három diák, Ács Balázs, Kádár István és Németh Marcell vehettek részt a programon.


Bécsből Hamburgig repülőgéppel utaztunk, majd vonattal, többszöri átszállással jutottunk el a Bremerhaven melletti Schiffdorfba. Közben sikerült megnézni Bréma belvárosát is, amely a világörökség része.


A találkozó célja a személyes kapcsolatok kialakítása mellett a kétéves projekt munkaprogramjának kidolgozása volt, ezen belül a leglényegesebb kérdések a találkozók időpontja, a tanév projektfeladatai voltak. A német szakképző iskola igazgatója emellett részletesen tájékoztatott bennünket az iskolafejlesztési programról, ami intézményükben már több éve zajlik. Részt vehettünk a vendéglátók tanári konferenciáján is, ahol a teljes tanári kar előtt mutattuk be iskolánkat. Ezalatt diákjaink német, észt és olasz diákokkal közösen a projekt további lépéséhez szükséges kérdőívet állítottak össze, valamint közös programokon vettek részt. Zárásképpen egy gyönyörű délutánt tölthettünk közösen egy hajón, amellyel először a Weser folyó tölcsértorkolatában haladtunk az Északi-tenger felé, majd pedig Bremerhavenben lehorgonyozva meghallgattuk a három vendégiskola diákjainak prezentációját saját intézményükről.


Úton hazafelé még sikerült beiktatni néhány órás városnézést Hamburgban is, így az Elba-parti kikötőket is láthattuk.


Rendkívül tartalmas és eredményes négy nappal a hátunk mögött érkeztünk haza, tele élményekkel. Hálásak vagyunk vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatásért és a találkozó kiváló szervezéséért!


 


 



Beszámoló az eseményről

Comenius projekt

2011. 10. 21. | írta: Kalocsa Ibolya | Fotók
Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4 I skolánk a EU Egész életen át tartó tanulás programjának Comenius iskolai együttműködések keretében pályázatot nyújtott...
Tovább

Kapcsolódó fotóalbumok

2011. 10. 11. Comenius-projekt találkozó Schiffdorf Comenius-projekt találkozó Schiffdorf 17 db fotó
2011. 10. 11. Comenius-projekt találkozó Schiffdorf Comenius-projekt találkozó Schiffdorf 17 db fotó


Fenntartók

Partnerek

Elérhetőségek

Soproni SzC Porpáczy Aladár Szakképző iskolája, Kollégiuma és ÁMK-ja

  • Cím: 9431 Fertőd Madách sétány 2/D
  • Tel./Fax: 99/537-162
  • E-mail:  
  • Hol talál meg:

hol talál meg bennünket Feki Webstudio @ 2005-2018 - honlap, weblap, keresőoptimalizálás