Hírek
2025. nov. 11.
Főző László
KultUp program a Porpáczyban
Idén ünnepeljük Jókai Mór születésének 200. évfordulóját, amelynek keretében különböző rendezvényekkel próbálják az irodalmat "népszerűsíteni".

Iskolánk november 11-én szintén ezt a célt próbálta megvalósítani a Déryné Programon belül a KultUp alprogrammal. Ennel célja, hogy a középiskolásoknak kulturális élményt nyújtson. A Porpáczy-iskolában volt a 200. előadásuk, amely kulturális ünneppé emelkedett így a művészeknek és a diákoknak egyaránt. A délelőtt folyamán minden osztályunk különböző előadásokon, drámapedagógiai foglalkozásokon vett részt: szó volt stresszoldási praktikákról, helyes hangképzésről, hangmérnöki feladatokról, volt közös éneklés, megismerhettük a "helység kalapácsát", a Hárítók című előadásban pedig a függőségekből való szabadulás késztette elgondolkodásra a diákokat. Az interaktív feladatokból is lelkesen kivették részüket fiataljaink. Az irodalom, a művészet elérte célját, a katarzis sem maradt el. Tanulóink hatalmas élményként élték meg ezt a témanapot, igazi értéket kaptak és adtak egymásnak. A program szlogenje: Belenősz a kultúrába. Ez ma a fertődi Porpáczy-iskolában maximálisan megvalósult.
Ihászné Lajber Rita szervező
Az eseményen készült képek a itt tekinthetők meg a Facebookon:
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

A 12. MO osztály látogatása a bécsi BeSt kiállításra
A 12. MO osztály ma ellátogatott a bécsi BeSt-Fair-re, ahol számos kiállítótól ismerhették meg az érettségi utáni továbbtanulási lehetőségeket.
2026. márc. 13.
Főző László

Kalmár Miklós tanár úr nyugdíjasbúcsuztatása
2026. márciús 12-én köszönt el iskolánktól Kalmár Miklós tanár úr, aki 1984-től kezdődően több mint 40 éven át tanította tanulóinknak elsősorban a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem tantárgyakat, számos osztály osztályfőnökeként kísérte végig diákjait a középiskolás évek alatt, és rendszeresen szervezője volt a történelmi eseményekről történő megemlékezéseknek.. Kívánunk neki jó egészséget, sok örömet és tartalmas, boldog nyugdíjas éveket!
2026. márc. 12.
Főző László

Fertő táj értékfeltáró és azonosító út 2. Autóbuszos bejárással
Iskolánk 10. T, 11. T és 12. T osztályos diákjai 2026.03.12-én autóbuszokkal indultak az Örökségünk a Fertő - táj Hungarikum pályázat. keretében megvalósuló értékfeltáró és azonosító útra a Fertő tó körül.
2026. márc. 12.
Főző László

